2013-ban kezdtünk kétszemélyes induló vállalkozásként, és gyakorlatilag az elejétől fogva látszott, hogy egyre népszerűbbek a munkáink, és egyre gyarapszik az ügyfélkörünk. A második évben nyilvánvalóvá vált, hogy nincs más lehetőség, bővítenünk kell, mind a szerény 24 négyzetméterünket, mind a dolgozói létszámunkat tekintve. Tartva a változás szelétől, 2016-ban költöztünk pár méterrel odébb az utcában, és egy fővel növeltük a csapat létszámát.

A hivatásunkba fektetett energia, fanatizmus meghozta a gyümölcsét, és mivel nem akartunk belerokkanni a munkába, de vendégkörünket sem szerettük volna leépíteni, egyenes út vezetett az újabb költözéshez. Tovább kell haladni, bővíteni, más szemlélet szerint újragondolni az egészet. Itt volt az ideje igazán merészet álmodni.

Ha már lúd akkor legyen… Ezúttal mindenképpen hatalmasat szerettünk volna ugrani. Egy olyan üzletet akartunk létrehozni, ami a környékünkön egyedülálló. Eddigi stúdiónk mérete nem tükrözte megfelelően munkáink színvonalát, illetve tetoválással kapcsolatos szemléletünket. Elegáns, ugyanakkor extrém, mindenképpen tágas, kényelmes és a végtelenségig igényes üzlet volt az álomképünk. Gyakorlatilag Békéscsaba mértani középpontjától nagyjából 30 méterre vagyunk megtalálhatóak, a sétálóutca szomszédságában, 14 méteres utcafronttal, 147 négyzetméternyi alapterületen jelenleg 5 fős állandó legénységgel és két beugróssal karistolnak nálunk a gépek. A hely adottságai alkalmasak a további fejlesztésre, de ez egyelőre még a jövő zenéje. Jelenleg két helyiségben zajlik a tetoválás, külön piercinges, lézeres helyiségünk van, vendégmosdó, ebédlő, várószoba és recepciós rész szolgálja látogatóink minél teljesebb kényelmét.

Frekventált, mégis csendes környezetben helyezkedik el az üzlet, parkolási lehetőséggel. A sok segítő szándékú mester – embernek hála, pár hónap alatt lezajlottak az átalakítási munkálatok. Minden teljes mértékben személyre szabott, egyedi, gondosan oda – figyeltünk a legapróbb részletekre is.

Munkánk mellé egy hatalmas csatolt értéket tudunk nyújtani, igényesebb, tágasabb, színvonalasabb helyen készülhetnek el vendégeink megálmodott mintái. Ez számomra nagyon fontos szempont. És persze így most már van tágas raktárunk, mindenki kényelmesen elfér saját munkaterületén, és ami igazán fontos, kulturált körülmények között fogyaszthatjuk el reggelinket, ebédünket az étkezőnkben… Nagyon sok üzlethelyiségben erre nincs lehetőség. Ráadásul bizonyos vendégeknél az sem utolsó szempont, hogy külön privát helyiségben oldhatók meg a diszkréciót igénylő kérések is.

 

facebook:                  facebook/joantattoo
instagram:                 instagram.com/tattoo.joan
weboldal:                   joantattoo.hu